2013. július 1., hétfő
2013. június 18., kedd
Beiskolázás 2013-2014.
Beiratkozás 2013/2014- es tanévre a Szegedi Ipari Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola József Attila Tagintézményébe
Általános iskolai képzés:
6., 7.
és 8. évfolyam:
Elsősorban
azokat a diákokat várjuk ide, akik tanulási kudarcokkal, magatartási problémákkal
küzdenek, túlkorosak és az általános iskola után szakmát szeretnének szerezni.
Köznevelési hídprogramok:
Híd I. és Híd II. program:
- Híd I. programba várjuk azokat a tanulókat, akik az általános iskolát
befejezték, de valamilyen oknál fogva (betegség, orvosi alkalmatlanság, sajátos nevelési igény,
magatartási problémák) nem tudják megkezdeni a középiskolai tanulmányukat. A képzés egy éves és a közismereti órák mellett a tanulók
megismerkednek különböző szakmacsoportok (építőipar, gépészet, faipar,
mezőgazdaság, ruhaipar, bőripar) sajátosságaival.
- Híd II. programba várjuk azokat a diákokat, akik 15 éves korukra még nem fejezték be
az általános iskolát. A képzés két éves. Azok a
diákok, akik legalább
hatosztályos végzettséggel rendelkeznek az alapfokú tanulmányok befejezése mellett szakmai képzésben is
részt vesznek. A program keretében a következő rész-szakképesítések
szerezhetőek:
- asztalosipari szerelő
- bevont elektródás hegesztő
- textiltermék-összeállító
- Várjuk azon tanulókat is a Híd programba, akik hat osztálynál kevesebbet fejeztek
be és társaikhoz képest
túlkorosak, várhatóan 15 éves korukra nem fejezik be az általános iskolát.
(Itt a jogszabály nem ír elő alsó korhatárt.)
Az ő számukra is lehetőséget biztosítunk alapfokú iskolai képzettséget
szerezni.
- A Híd programokban a tanulók egyéni sajátosságait figyelembe véve lehetőséget biztosítunk rövidebb képzési időre.
Szakképzés:
A
2013-2014-es tanévben hároméves szakképzéseket indítunk. A képzésre való
beiratkozás feltétele alapfokú iskolai végzettség és orvosi alkalmasság. A
képzések iskolai tanműhelyben folynak és tanulmányi eredménytől függően 10000
és 30000 Ft közötti ösztöndíjjal járnak.
- Épület- és szerkezetlakatos
- Kertész
- Női szabó
Speciális szakiskola:
Ide
az eltérő tantervű általános iskolát befejezett sajátos nevelési igényű
tanulókat várjuk, elsősorban tanulásban akadályozottakat, de egyéni elbírálás
alapján egyéb sérüléssel, akadályozottsággal is fogadunk diákokat. Egyéves
előkészítő év után a következő szakmacsoportokban lesz lehetőségük
szakképzettséget szerezni:
- Faipar
- Gépészet
- Könnyűipar (bőripar, ruhaipar,
szőnyegszövő)
- Mezőgazdaság
Felnőttek általános iskolai képzése akár gyorsított ütemezéssel.
A
beiratkozás időpontja: 2013.06.26.,
27. és 28. reggel 9 órától 15:30 óráig.
Helyszín: 6723 Szeged, Gyík u 3.
Érdeklődni: helyszínen vagy a 62/547-014-es
telefonszámon Kis Antalnál lehet
2013. június 17., hétfő
2013. május 19., vasárnap
Szeged 24 - nyeremények
Az első 24 órás vetélkedőnkön a következőkért folyik a küzdelem:
Minden résztvevő diák KRESZ tanfolyam kupont kap 20 ezer Ft értékben a Szélvész Autósiskola jóvoltából.
További nyeremények:
Könyv és játékcsomag az Alexandra KiadótólSzótárcsomag a Grimm Kiadótól
Unilever ajándékcsomag
Digitális tananyagok a Digitalistananyag.hu felajánlásából
Belépőjegyek az Aquapolis Napfényfürdőbe
Exitgame élményutalvány
Parapark vócser
belépőjegyek a XV. Motorkiállításra - a Ghost MC felajánlása
X-Embörök és Kalyber Joe képregények
A lista folyamatosan bővül :)
2013. május 14., kedd
Szeged 24 plakát
Te meddig bírod? 24 óra jöhet?
2013. május 24 - 25-én
Szegeden
elsőként, hagyományteremtő jelleggel 24
órás vetélkedőt szervezünk 14 és 17 év közötti diákoknak.
Ha szeretnétek próbára tenni magatokat, itt a helyetek!
Alakítsatok 8 diákból és két felnőttből álló csapatokat.!
És hogy mi vár rátok?
EGY HATALMAS ÉLMÉNY,
ÉRTÉKES NYEREMÉNYEKKEL!!!
GYERTEK EL!!!
GYERTEK EL!!!
A
vetélkedőn való részvétel feltétele a szülői hozzájárulás és az orvosi
alkalmasság.
A
részletekről érdeklődj tanáraidnál!
2013. május 10., péntek
SZEGED 24 - Részvételi feltételek
Részvételi
szabályzat
- · Egy csapat 8 diákból és két felnőtt kísérőből áll (a felnőtt kísérő az a 25 év feletti személy, akinek részvételét az intézmény vezetője engedélyezte)
- · csak 14. életévét betöltött diákok vehetnek részt a vetélkedőn
- · a részvétel feltétele a szülői engedély (melyet mellékletben csatolunk, kérnénk a regisztrációnál leadni) valamint orvosi alkalmassági, melyet az iskolaorvos állít ki (közösségbe mehet, pecsét és aláírás)
- · a vetélkedő alatt a felnőtt kísérők válthatják egymást, maximum 4 felnőtt kísérő nevezhető
- · a csapatoknak a rendezvény kezdete előtt fél órával meg kell jelenniük a rendezvény helyszínén (Szeged, Gyík utca 3.)
- · vetélkedő május 24-én 13.00-kor kezdődik és május 25. 13.00-ig tart
- · a vetélkedő eredményét az elő feladatokra kapott és a versenyen szerzett pontok alapján a zsűri dönti el
- · a csapattagok a rendezvény teljes időtartama alatt kötelesek viselni a regisztrációs pultnál kapott, azonosításukhoz szükséges karszalagot / nyakba akasztót
- · az azonosítók másra nem ruházhatók át, elvesztésük esetén nem pótolhatók
- · a feladatok végrehajtásához a csapat nem kérhet külső segítséget, ha mégis, akkor erre a feladat ismertetésekor külön felhívjuk a versenyzők figyelmét
- · a zsűri, a műsorvezető illetve a lebonyolításban résztvevők nem segíthetnek a csapatoknak a feladatok végrehajtásában
- · a játékosok kötelesek a rendezvény helyszíneinek tisztaságát megőrizni, a szemetelésért pontlevonás jár
- · rendezvény teljes időtartama (beleértve a gyülekezőt is) alatt alkohol, kábítószer fogyasztása és nyílt láng használata tilos, azonnali kizárást eredményez
- · a rendezvényre tilos behozni kést, szúró-vágó eszközt, fegyvert, alkoholt és kábítószert
- · a szervezők fenntartják a jogot arra, hogy a csomagokat ellenőrizzék
- · szombat hajnalban 0 - 6.00 óráig a tantermekben pihenési lehetőséget biztosítunk szivacsokon, polifómokon a csapattagoknak (hálózsákot, párnát, plédet nem tudunk biztosítani)
- · az elhagyott értéktárgyakért felelősséget nem vállalunk, a talált tárgyakat a zsűri asztalnál kérjük leadni
- · a csapattagok nevezésükkel a részvételi szabályzatot elfogadják és magukra nézve kötelezőnek tartják, a szabályok be nem tartása a csapat azonnali kizárását eredményezheti
- · kérjük, hogy a játékosok az iskolán kívüli feladatoknál tartsanak maguknál személyazonosításra alkalmas okmányt
- · a játékosok nem megfelelő viselkedésével okozott problémákért, a közlekedési szabályok megsértéséért felelősséget nem vállalunk
- · a rendezvényről kép- és videó felvétel készül, minden résztvevő a jelentkezéssel hozzájárul a felvételek készítéséhez és semmilyen követeléssel nem élhet a szervezőkkel és a felvételek készítőivel szemben
SZEGED 24 - Versenyfelhívás
Versenyfelhívás
Szeged 24
A verseny
meghirdetője:
SZISZSZI
József Attila Tagintézmény
6723 Szeged, Gyík
u. 3.
Tel: 62/547-014;
62/547-015
A versenyen résztvevők kora:
14 - 17 éves diákok és
csapatonként két felnőtt kísérő (legalább az egyik fő tanár)
A jelentkezés és a részvétel
feltételei:
A vetélkedőre 8 diákból és 2
felnőttből álló csapatok jelentkezését várjuk. A versenyszámokban minimum 4
diáknak és egy felnőttnek kell részt venni, tehát van lehetőség felváltva
pihenésre is. A versenyen kizárólag 14.
életévüket betöltött,szülői engedéllyel rendelkező diákok vehetnek részt. A
szülői engedélyt mellékeltük,
A verseny témája, ismeretanyaga:
Általános ismeretekre, tudásra
alapozott játékos vetélkedők, ügyességi feladatok.
A jelentkezés módja és határideje:
A verseny jelentkezési
határideje: 2013. május 17. 24:00
A versenyre való jelentkezés:
A mellékelt jelentkezési lapokat
kérjük a következő email címre eljuttatni:
nemes.nagy.erika[at]gmail.com vagy simyatis[at]gmail.com
Nevezési díj nincs.
A verseny fordulói:
A verseny egy fordulóból áll,
előzetesen két feladatot kell teljesíteni a csapatoknak. Az első feladat egy
3-5 perces bemutatkozó videó (prezentáció is lehet) készítése (kérjük május
22-ig elküldeni), a második ByeAlex: Kedvesem című számának feldolgozása,
melyet majd a helyszínen kell élőben előadni.
Díjazás: Kupa, szponzori felajánlások
által összeállított csomagok.
A
szervezők elérhetőségei:
Fő szervezők: Nemes - Nagy Erika pedagógus, Simon
Attila szociális munkás, szabadidő szervező
Tel: munkaidőben: 20/247-2223; 62/547-014; 62/547-0152013. március 29., péntek
2013. március 4., hétfő
Megjelent az Alternyúúz első száma
Az Elmű - Émász támogatásával elkészült iskolánk iskolaújságának első száma. Az Alternyúúz terveink szerint félévente jelenik majd meg, s színesben mutatja be az iskolai rendezvényeket, programokat és hasznos információkat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




