Folytatódik a fémek témakörének feldolgozása, elmúlt két órában a vázlatok elkészítésére helyeztünk nagyon figyelmet. Ezeket a rövid összefoglalókat a tanulók párokban készítik egy-egy fémről, melyet egy előre kiadott szempontrendszer segít. Időről időre ez alapján az értékelő táblázat alapján értékelik és korrigálják a saját munkájukat a tanulók.
Következzen egy félkész állapotban levő Sway a Nátriumról:
Folyatás a jövő héten :)
2015. március 25., szerda
2015. március 22., vasárnap
Fémek projekt 2.
2015. márciusában kezdtük a 9.r osztállyal a kémia vizsgára való felkészülés jegyében a Fémek projektünket. Lássuk, mi történt eddig.
Ismerkedés a fémekkel és bementi ismeretek mérése, melyhez a Socrative-ot használtuk.
A fémrács szerkezete
Azért, hogy jobban megismerjük a fémek szerkezetét, 3 csoportban elkészítettük a fémrácsok modelljeit gyurma és szívószálak segítségével.
Kísérletek fémekkel
Vázlat készítése
Az egyes fémekről rövid vázlatot készítenek a tanulók Sway alkalmazásával. A vázlat elkészítését értékelési szempontrendszer segíti, melynek felhasználásával a diákok a saját munkájukat is értékelik.
Látogatás a fémes műhelyben
A projekt során a tanulók teljesítményét kitűzőkkel ismerjük el, ehhez a Classdojo-t használjuk.
Címkék:
fémek,
híd program,
IKT,
projekt,
szakma
2015. március 9., hétfő
Fémek projekt - Bevezető
Az iskolánkban HÍD programban tanuló diákoknak lehetőségük van a tanúsítvány megszerzése mellett általános iskolai bizonyítványt szerezni. Ennek feltétele a sikeres osztályozó vizsga letétele. A következőkben bemutatott projektben a 9.r osztály tanulói készülnek fel a 8.osztály 2. féléves kémia osztályozó vizsgára.
A projekt célja:
Az együttműködési, a hatékony önálló tanulási készségek, a szövegértési, szövegalkotási és az IKT kompetencia fejlesztése mellett a sikeres osztályozó vizsga.
A projekt mérföldkövei:
Címkék:
Alter,
híd program,
IKT,
projekt,
vizsga
2014. június 6., péntek
Zárul a SULINET - IKT Műhely 2014.
Iskolánk 9.f osztályos tanulói a 2013/14-es tanévben Itt élünk mi! elnevezésű projektjükkel részt vettek az Educatio Társadalmi Nonprofit Kft. IKT Műhely 2014. pályázatán.
A projektről részletesen ide kattintva olvashatnak.
A projekt során az egyik tanóráról filmfelvétel is készült:
A projekt egyes lépéseiről, tapasztalatairól Nemes-Nagy Erika a blogján számolt be
2013. július 1., hétfő
2013. június 18., kedd
Beiskolázás 2013-2014.
Beiratkozás 2013/2014- es tanévre a Szegedi Ipari Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola József Attila Tagintézményébe
Általános iskolai képzés:
6., 7.
és 8. évfolyam:
Elsősorban
azokat a diákokat várjuk ide, akik tanulási kudarcokkal, magatartási problémákkal
küzdenek, túlkorosak és az általános iskola után szakmát szeretnének szerezni.
Köznevelési hídprogramok:
Híd I. és Híd II. program:
- Híd I. programba várjuk azokat a tanulókat, akik az általános iskolát
befejezték, de valamilyen oknál fogva (betegség, orvosi alkalmatlanság, sajátos nevelési igény,
magatartási problémák) nem tudják megkezdeni a középiskolai tanulmányukat. A képzés egy éves és a közismereti órák mellett a tanulók
megismerkednek különböző szakmacsoportok (építőipar, gépészet, faipar,
mezőgazdaság, ruhaipar, bőripar) sajátosságaival.
- Híd II. programba várjuk azokat a diákokat, akik 15 éves korukra még nem fejezték be
az általános iskolát. A képzés két éves. Azok a
diákok, akik legalább
hatosztályos végzettséggel rendelkeznek az alapfokú tanulmányok befejezése mellett szakmai képzésben is
részt vesznek. A program keretében a következő rész-szakképesítések
szerezhetőek:
- asztalosipari szerelő
- bevont elektródás hegesztő
- textiltermék-összeállító
- Várjuk azon tanulókat is a Híd programba, akik hat osztálynál kevesebbet fejeztek
be és társaikhoz képest
túlkorosak, várhatóan 15 éves korukra nem fejezik be az általános iskolát.
(Itt a jogszabály nem ír elő alsó korhatárt.)
Az ő számukra is lehetőséget biztosítunk alapfokú iskolai képzettséget
szerezni.
- A Híd programokban a tanulók egyéni sajátosságait figyelembe véve lehetőséget biztosítunk rövidebb képzési időre.
Szakképzés:
A
2013-2014-es tanévben hároméves szakképzéseket indítunk. A képzésre való
beiratkozás feltétele alapfokú iskolai végzettség és orvosi alkalmasság. A
képzések iskolai tanműhelyben folynak és tanulmányi eredménytől függően 10000
és 30000 Ft közötti ösztöndíjjal járnak.
- Épület- és szerkezetlakatos
- Kertész
- Női szabó
Speciális szakiskola:
Ide
az eltérő tantervű általános iskolát befejezett sajátos nevelési igényű
tanulókat várjuk, elsősorban tanulásban akadályozottakat, de egyéni elbírálás
alapján egyéb sérüléssel, akadályozottsággal is fogadunk diákokat. Egyéves
előkészítő év után a következő szakmacsoportokban lesz lehetőségük
szakképzettséget szerezni:
- Faipar
- Gépészet
- Könnyűipar (bőripar, ruhaipar,
szőnyegszövő)
- Mezőgazdaság
Felnőttek általános iskolai képzése akár gyorsított ütemezéssel.
A
beiratkozás időpontja: 2013.06.26.,
27. és 28. reggel 9 órától 15:30 óráig.
Helyszín: 6723 Szeged, Gyík u 3.
Érdeklődni: helyszínen vagy a 62/547-014-es
telefonszámon Kis Antalnál lehet
2013. június 17., hétfő
2013. május 19., vasárnap
Szeged 24 - nyeremények
Az első 24 órás vetélkedőnkön a következőkért folyik a küzdelem:
Minden résztvevő diák KRESZ tanfolyam kupont kap 20 ezer Ft értékben a Szélvész Autósiskola jóvoltából.
További nyeremények:
Könyv és játékcsomag az Alexandra KiadótólSzótárcsomag a Grimm Kiadótól
Unilever ajándékcsomag
Digitális tananyagok a Digitalistananyag.hu felajánlásából
Belépőjegyek az Aquapolis Napfényfürdőbe
Exitgame élményutalvány
Parapark vócser
belépőjegyek a XV. Motorkiállításra - a Ghost MC felajánlása
X-Embörök és Kalyber Joe képregények
A lista folyamatosan bővül :)
2013. május 14., kedd
Szeged 24 plakát
Te meddig bírod? 24 óra jöhet?
2013. május 24 - 25-én
Szegeden
elsőként, hagyományteremtő jelleggel 24
órás vetélkedőt szervezünk 14 és 17 év közötti diákoknak.
Ha szeretnétek próbára tenni magatokat, itt a helyetek!
Alakítsatok 8 diákból és két felnőttből álló csapatokat.!
És hogy mi vár rátok?
EGY HATALMAS ÉLMÉNY,
ÉRTÉKES NYEREMÉNYEKKEL!!!
GYERTEK EL!!!
GYERTEK EL!!!
A
vetélkedőn való részvétel feltétele a szülői hozzájárulás és az orvosi
alkalmasság.
A
részletekről érdeklődj tanáraidnál!
2013. május 10., péntek
SZEGED 24 - Részvételi feltételek
Részvételi
szabályzat
- · Egy csapat 8 diákból és két felnőtt kísérőből áll (a felnőtt kísérő az a 25 év feletti személy, akinek részvételét az intézmény vezetője engedélyezte)
- · csak 14. életévét betöltött diákok vehetnek részt a vetélkedőn
- · a részvétel feltétele a szülői engedély (melyet mellékletben csatolunk, kérnénk a regisztrációnál leadni) valamint orvosi alkalmassági, melyet az iskolaorvos állít ki (közösségbe mehet, pecsét és aláírás)
- · a vetélkedő alatt a felnőtt kísérők válthatják egymást, maximum 4 felnőtt kísérő nevezhető
- · a csapatoknak a rendezvény kezdete előtt fél órával meg kell jelenniük a rendezvény helyszínén (Szeged, Gyík utca 3.)
- · vetélkedő május 24-én 13.00-kor kezdődik és május 25. 13.00-ig tart
- · a vetélkedő eredményét az elő feladatokra kapott és a versenyen szerzett pontok alapján a zsűri dönti el
- · a csapattagok a rendezvény teljes időtartama alatt kötelesek viselni a regisztrációs pultnál kapott, azonosításukhoz szükséges karszalagot / nyakba akasztót
- · az azonosítók másra nem ruházhatók át, elvesztésük esetén nem pótolhatók
- · a feladatok végrehajtásához a csapat nem kérhet külső segítséget, ha mégis, akkor erre a feladat ismertetésekor külön felhívjuk a versenyzők figyelmét
- · a zsűri, a műsorvezető illetve a lebonyolításban résztvevők nem segíthetnek a csapatoknak a feladatok végrehajtásában
- · a játékosok kötelesek a rendezvény helyszíneinek tisztaságát megőrizni, a szemetelésért pontlevonás jár
- · rendezvény teljes időtartama (beleértve a gyülekezőt is) alatt alkohol, kábítószer fogyasztása és nyílt láng használata tilos, azonnali kizárást eredményez
- · a rendezvényre tilos behozni kést, szúró-vágó eszközt, fegyvert, alkoholt és kábítószert
- · a szervezők fenntartják a jogot arra, hogy a csomagokat ellenőrizzék
- · szombat hajnalban 0 - 6.00 óráig a tantermekben pihenési lehetőséget biztosítunk szivacsokon, polifómokon a csapattagoknak (hálózsákot, párnát, plédet nem tudunk biztosítani)
- · az elhagyott értéktárgyakért felelősséget nem vállalunk, a talált tárgyakat a zsűri asztalnál kérjük leadni
- · a csapattagok nevezésükkel a részvételi szabályzatot elfogadják és magukra nézve kötelezőnek tartják, a szabályok be nem tartása a csapat azonnali kizárását eredményezheti
- · kérjük, hogy a játékosok az iskolán kívüli feladatoknál tartsanak maguknál személyazonosításra alkalmas okmányt
- · a játékosok nem megfelelő viselkedésével okozott problémákért, a közlekedési szabályok megsértéséért felelősséget nem vállalunk
- · a rendezvényről kép- és videó felvétel készül, minden résztvevő a jelentkezéssel hozzájárul a felvételek készítéséhez és semmilyen követeléssel nem élhet a szervezőkkel és a felvételek készítőivel szemben
SZEGED 24 - Versenyfelhívás
Versenyfelhívás
Szeged 24
A verseny
meghirdetője:
SZISZSZI
József Attila Tagintézmény
6723 Szeged, Gyík
u. 3.
Tel: 62/547-014;
62/547-015
A versenyen résztvevők kora:
14 - 17 éves diákok és
csapatonként két felnőtt kísérő (legalább az egyik fő tanár)
A jelentkezés és a részvétel
feltételei:
A vetélkedőre 8 diákból és 2
felnőttből álló csapatok jelentkezését várjuk. A versenyszámokban minimum 4
diáknak és egy felnőttnek kell részt venni, tehát van lehetőség felváltva
pihenésre is. A versenyen kizárólag 14.
életévüket betöltött,szülői engedéllyel rendelkező diákok vehetnek részt. A
szülői engedélyt mellékeltük,
A verseny témája, ismeretanyaga:
Általános ismeretekre, tudásra
alapozott játékos vetélkedők, ügyességi feladatok.
A jelentkezés módja és határideje:
A verseny jelentkezési
határideje: 2013. május 17. 24:00
A versenyre való jelentkezés:
A mellékelt jelentkezési lapokat
kérjük a következő email címre eljuttatni:
nemes.nagy.erika[at]gmail.com vagy simyatis[at]gmail.com
Nevezési díj nincs.
A verseny fordulói:
A verseny egy fordulóból áll,
előzetesen két feladatot kell teljesíteni a csapatoknak. Az első feladat egy
3-5 perces bemutatkozó videó (prezentáció is lehet) készítése (kérjük május
22-ig elküldeni), a második ByeAlex: Kedvesem című számának feldolgozása,
melyet majd a helyszínen kell élőben előadni.
Díjazás: Kupa, szponzori felajánlások
által összeállított csomagok.
A
szervezők elérhetőségei:
Fő szervezők: Nemes - Nagy Erika pedagógus, Simon
Attila szociális munkás, szabadidő szervező
Tel: munkaidőben: 20/247-2223; 62/547-014; 62/547-0152013. március 29., péntek
2013. március 4., hétfő
Megjelent az Alternyúúz első száma
Az Elmű - Émász támogatásával elkészült iskolánk iskolaújságának első száma. Az Alternyúúz terveink szerint félévente jelenik majd meg, s színesben mutatja be az iskolai rendezvényeket, programokat és hasznos információkat.
2012. december 21., péntek
Világvége témahét 2012.
A tanév elején azon gondolkodtunk, hogy mi legyen a téli
szünet előtti témahét alapjául szolgáló témakör, hát mi más, mint akkoriban a
mindenféle médiából csak ezt hallhattuk: itt a VILÁGVÉGE! legalábbis a maja
naptár és a maja jóslatok szerint ezt a cikket már nem írhattam volna meg.
Szóval a Világvége Témahét alatt feldíszítettük az iskola auláját Maja
motívumokkal, napkorongokkal, sőt még egy világvége visszaszámoló órát is
kivetítettünk, így nyomon követhettétek a hátralévő időt. A témahét alatt több
előadást hallhattatok. Előadók voltak Dr. Szatmáry Károly csillagász, Varga
András antropológus, Váradi Gábor és Simon Attila is. A diákok megtekinthették
a Holnapután, a 2012, az Irány Eldorádó és az Apocalypto című filmeket.
Mindennap lehetett pörgetni
a Maja-naptár-szerencsekerékkel, ahol az ügyesebbek diákok a
tavaszi Cooper futáshoz is nyertek plusz métereket. Megismerkedhettünk az ősi
Maja társasjátékkal, a Patollival. Az izgalmas vetélkedő után a tombola
sorsoláson megint rengeteg ajándék talált gazdára és az azt követő iskola
diszkóban is kitáncolhattuk magunkat.
Az utolsó nap eredmény hirdetéssel és karácsonyi ünnepséggel
zártuk a témahetet és közben kiderült, az Igazgató úr elmondása alapján, hogy a
visszaszámoló óra nem a Világvégét jelentette, hanem a téli szünet kezdetét...
2012. november 11., vasárnap
Módszertani délután és Teachmeet Szegeden
Kedves Kollégák!
A délután programja:
14.30 - 14.40 Megnyitó
14.40 - 15.00 Az új Sulinet - fókuszban a közösség (előadó: Füzi Otília, Educatio Nonprofit Kft.)
15.00 - 15.20 Az iTEC nemzetközi projekt (előadó: Lévainé Müller Katalin, Educatio Nonprofit Kft.)
15.20 - 15.40 Az eTwinningben rejlő lehetőségek (előadó: Kiss Mónika - eTwinning nagykövet, Orczy István Általános Iskola)
15.40 - 15.50 Kávészünet
15.50 - 17.00 Teachmeet
Mindenkit szeretettel várunk!
A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt részvételi szándékotokat mielőbb jelezzétek a jelentkezési lap kitöltésével.
A szervezők
2012. november 28-án (szerda) Módszertani Délutánt rendezünk a SZISZSZI József Attila Tagintézményben. A rendezvényen elsősorban az IKT eszközökkel támogatott tanulás/tanítás lesz a téma. A nyitó előadásokat követően gyakorló tanárok beszélnek tapasztalataikról (ezen bárki beszélhet IKT-s tapasztalatairól).
A délután programja:
14.30 - 14.40 Megnyitó
14.40 - 15.00 Az új Sulinet - fókuszban a közösség (előadó: Füzi Otília, Educatio Nonprofit Kft.)
15.00 - 15.20 Az iTEC nemzetközi projekt (előadó: Lévainé Müller Katalin, Educatio Nonprofit Kft.)
15.20 - 15.40 Az eTwinningben rejlő lehetőségek (előadó: Kiss Mónika - eTwinning nagykövet, Orczy István Általános Iskola)
15.40 - 15.50 Kávészünet
15.50 - 17.00 Teachmeet
A Teachmeet-en bárki bemutathatja az általa használt IKT-s alkalmazásokat, futó, tervezett vagy befejezett projektjét is, maximum 5 percben. A Teachmeet végén kötetlen beszélgetés formájában lehetőség lesz bővebben megismerkedni a számotokra érdekes projektekkel.
A rendezvényre ide kattintva tudsz regisztrálni.Mindenkit szeretettel várunk!
A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt részvételi szándékotokat mielőbb jelezzétek a jelentkezési lap kitöltésével.
A szervezők
2012. november 5., hétfő
Szent-Györgyi pályázat 2012.
A pályázatunk története: a felhívásokat figyelve kósza ötletként fellibbent az iskolai szociális munkások agyában ama koncepció, hogy a művészi képeket művészi keretek közé helyezze. Így jöttek számításba ezek a nagyszerű srácok, akik szerkezetlakatosként a fém megmunkálására és tárgyak formálására képesek. Ezt követően sok – sok közös megbeszélés, egyéni ötlet eggyé kovácsolásával megszületett a TERV.
A
Szent-Györgyi Albert által felfedezett C-vitamin molekula szerkezetének
ábrázolása fémesen és reméljük nem rémesen. A csapat nyakába vette a várost
Nobel-díjas biokémikusunk nyomát követve és számtalan helyen, számtalan fotót készített. Hidegben való sétát követően a képek
montírozása, montázskészítés folyamata kezdődött el. Történetünk ezzel a
munkafolyamattal zárult. Az elkészült tárgyi produktumot, azaz a C-vitamin
molekuláját, felajánlottuk a Déri Miksa Tagintézményben megrendezésre került
programsorozatra. A fotó montázsunkat a zsüri tagjai különdíjban részesítették.
Gratulálunk!
2012. október 25., csütörtök
Őszi kirándulás 2013.
Doboz -Szanazug - Iskolánk sikeresen pályázott a Magyar
Nemzeti Üdülési Alapítvány és az Erzsébet program által meghirdetett "Őszi
kirándulás" pályázaton. Az iskolánkból 10 tanuló vehetett részt a kiránduláson, és nagyon jól
érezték magukat, sikerült tartalmasan eltölteni ezt az időszakot. A 4 nap
alatt rengeteget túráztak, megismerték a tábor környékén található Sámson
Várat, és a tábor körül elhelyezkedő erdőt. Tábortűzet gyújtottak és
nyársaltak. A gyulai kirándulásunk előtt átkeltek a Körös folyón áthaladó
kompon, ezt követően a gyulai városnéző kisvasúttal jutottak el a várig, megismerték a vár történetét s felmászhattak a vártoronyba is.
A 3.nap délutánján nagy túra keretén belül átgyalogoltak Gyula
– Városerdőbe, ahol az Erdei Iskolában Imre bácsi, a nyugdíjas erdész agancs- és
fegyver bemutatóján vettek résztk. A hosszú túra után a srácok nagyon
elfáradtak, de hősiesen végigcsinálták.
Reméljük, hogy idén is sikerül egy újabb csoportot
elvinni kirándulni a programnak köszönhetően.
2012. szeptember 7., péntek
Gólya7

Kedden 4 osztályból álló csoportokban, négy helyszínen oldottak meg feladatokat a csapatok. Toronyépítés fénymásoló papírból (ragasztó nélkül), iskolaismereti kvíz, betűtésztás szókirakó, almaszüret platánfáról, kukoricafűzés, labdasöprés, sorversenyek, pingpong labda táncoltatás várt a diákokra. A szerdai napon minden osztály érdeklődési körének megfelelően válogathatott a foglalkozások közül: fizikai kísérletek, interaktív táblás feladatok, webkamerás játékok, sportfoglalkozások, élő malom társasjáték, csapatépítő foglalkozások vártak a gyerekekre.

Csütörtökön sportos feladatok során, az ALTERIMPIÁ-n vetélkedtek a csapatok. A nap különlegességét adta, hogy szerda este iskolánk két volt diákja, Biacsi Ilona és Biacsi Bernadett a londoni paralimpián az 1500 m síkfutás döntőjében remekül szerepelt, így ez a nap is remek hangulatban telt.

A hét utolsó napján a csapatok a gyakorlati oktatást végző telephelyünkre sétáltak. A közel hét kilométeres túra során 6 állomáson fizikai és elméleti feladatokat oldottak meg. Az iskolába visszaérve finom ebéd, paprikás krumpli várta a fáradt csapatokat. Íme a Gólya7 a 10.b osztály szemszögéből:
2012. szeptember 6., csütörtök
A Biacsi lányok paralimpiai sikere
Siker a Paralimpián!
Iskolánk volt tanulói, Biacsi Ilona és Biacsi Bernadett is
sikeresen kvalifikált a 2012-es londoni
Paralimpiára. Az ikreket az a megtiszteltetés érte, hogy közösen
vihették a Paralimpia ünnepélyes megnyitóján a magyar csapat zászlóját. Az 1500 m-es síkfutás nagyon izgalmas döntőjében remekül
versenyezve Ilona bronzérmes, Bernadett pedig éppen lecsúszva dobogóról negyedik helyezést ért el.
A Délmagyarország választása alapján Ilona lett Az év női
sportolója, Bernadett Az év parasportolója 2012-ben. Gratulálunk és további sok
sikert kívánunk!
2012. június 13., szerda
Egészséghét - Kincskeresés GPS segítségével
Az utolsó tanítási héten, mintegy lezárásként minden évben témahetet szervezünk.
Idén a záró témahét szervezéséből az e3 csapat is kivette a részét, mégpedig egy GPS-es kincsvadászat formájában. Ez a feladat új volt a gyerekeknek, korábban még nem találkoztak ilyen eszközzel, hagyományos autós navigációra alkalmassal is csak ritkán.
A túra 15 állomásból állt, mindenhol érdekes feladványokkal (ügyességi, logikai, matematikai, helytörténeti és növényismereti kérdésekkel) kellett megbirkózni a csapatoknak.
A túra 15 állomásból állt, mindenhol érdekes feladványokkal (ügyességi, logikai, matematikai, helytörténeti és növényismereti kérdésekkel) kellett megbirkózni a csapatoknak.
Íme a végeredmény:
- 9.bl
- 9.c és 10.c 2. csapata
- 9.c és 10.c 1. csapata
Gratulálunk!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








