2012. október 25., csütörtök

Őszi kirándulás 2013.

Doboz -Szanazug - Iskolánk sikeresen pályázott a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és az Erzsébet program által meghirdetett "Őszi kirándulás" pályázaton. Az iskolánkból 10 tanuló vehetett részt a kiránduláson, és nagyon jól érezték magukat, sikerült tartalmasan eltölteni ezt az időszakot. A 4 nap alatt rengeteget túráztak, megismerték a tábor környékén található Sámson Várat, és a tábor körül elhelyezkedő erdőt. Tábortűzet gyújtottak és nyársaltak. A gyulai kirándulásunk előtt átkeltek a Körös folyón áthaladó kompon, ezt követően a gyulai városnéző kisvasúttal jutottak el a várig, megismerték a vár történetét s felmászhattak a vártoronyba is.
 A 3.nap délutánján nagy túra keretén belül átgyalogoltak Gyula – Városerdőbe, ahol az Erdei Iskolában Imre bácsi, a nyugdíjas erdész agancs- és fegyver bemutatóján vettek résztk. A hosszú túra után a srácok nagyon elfáradtak, de hősiesen végigcsinálták.

Reméljük, hogy idén is sikerül egy újabb csoportot elvinni kirándulni a programnak köszönhetően.

2012. szeptember 7., péntek

Gólya7


Kezdődik a tanév, iskolánkban az első hét a csapatépítés jegyében telt. A Gólya7 elnevezésű témahét szervezésének oroszlánrészét az e3 csapat vállalta magára. A versengő osztályokat változatos feladatok várták.
Kedden 4 osztályból álló csoportokban, négy helyszínen oldottak meg feladatokat a csapatok. Toronyépítés fénymásoló papírból (ragasztó nélkül), iskolaismereti kvíz, betűtésztás szókirakó, almaszüret platánfáról, kukoricafűzés, labdasöprés, sorversenyek, pingpong labda táncoltatás várt a diákokra. A szerdai napon minden osztály érdeklődési körének megfelelően válogathatott a foglalkozások közül: fizikai kísérletek, interaktív táblás feladatok, webkamerás játékok, sportfoglalkozások, élő malom társasjáték, csapatépítő foglalkozások vártak a gyerekekre.
 
 Csütörtökön sportos feladatok során, az ALTERIMPIÁ-n vetélkedtek a csapatok. A nap különlegességét adta, hogy szerda este iskolánk két volt diákja, Biacsi Ilona és Biacsi Bernadett a londoni paralimpián az 1500 m síkfutás döntőjében remekül szerepelt, így ez a nap is remek hangulatban telt.
 
 A hét utolsó napján a csapatok a gyakorlati oktatást végző telephelyünkre sétáltak. A közel hét kilométeres túra során 6 állomáson fizikai és elméleti feladatokat oldottak meg. Az iskolába visszaérve finom ebéd, paprikás krumpli várta a fáradt csapatokat. Íme a Gólya7 a 10.b osztály szemszögéből:

2012. szeptember 6., csütörtök

A Biacsi lányok paralimpiai sikere

Siker a Paralimpián!

Iskolánk volt tanulói, Biacsi Ilona és Biacsi Bernadett is sikeresen kvalifikált a 2012-es londoni  Paralimpiára. Az ikreket az a megtiszteltetés érte, hogy közösen vihették a Paralimpia ünnepélyes megnyitóján a magyar csapat zászlóját. Az 1500 m-es síkfutás nagyon izgalmas döntőjében remekül versenyezve Ilona bronzérmes, Bernadett pedig éppen lecsúszva  dobogóról negyedik helyezést ért el.




A Délmagyarország választása alapján Ilona lett Az év női sportolója, Bernadett Az év parasportolója 2012-ben. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

2012. június 13., szerda

Egészséghét - Kincskeresés GPS segítségével


Az utolsó tanítási héten, mintegy lezárásként minden évben témahetet szervezünk.
Idén a záró témahét szervezéséből az e3 csapat is kivette a részét, mégpedig egy GPS-es kincsvadászat formájában. Ez a feladat új volt a gyerekeknek, korábban még nem találkoztak ilyen eszközzel, hagyományos autós navigációra alkalmassal is csak ritkán.

A túra 15 állomásból állt, mindenhol érdekes feladványokkal (ügyességi, logikai, matematikai, helytörténeti és növényismereti kérdésekkel) kellett megbirkózni a csapatoknak.




 Íme a végeredmény:
  1. 9.bl
  2. 9.c és 10.c 2. csapata
  3. 9.c és 10.c 1. csapata
Gratulálunk!

2012. június 8., péntek

Pedagógusokon tesztelve


Mint már korábban is írtam róla, az utolsó témahetünkre egy GPS-es túrát terveztünk. Június 8-án tanítás nélküli napot tartottunk az iskolánkban, s pedagógus nap alkalmából egy játékokkal és főzőversennyel összekötött közös ünneplésre invitáltuk a többi tagintézmény pedagógusait.
Ovass tovább
Itt debütált a GPS-es túránk is. A 15 állomás és a tréfás feladatok mintegy 50 percnyi séta alatt teljesíthetők.
A játék jól sikerült, több kollégát is megfertőztünk :) mi pedig hasznos tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak.
  • ha üzleteket is érint (ha csak az utcáról is) a túra, érdemes az üzletben dolgozókkal beszélni, hogy nem ellenőrök vagyunk
  • hosszabb túra esetén gondoskodni kell a megfelelő folyadékbevitelről
  • a feladatok összeállításánál körültekintően kell eljárni (Rex kutya házán levő felirat nem látszik, ha a gazdi az udvarban parkol :D )
És következik a tesztelés a gyerekekkel...

2012. június 7., csütörtök

Vadhajtás 2012


A szegedi védőnők minden évben vetélkedőt szerveznek, melyen érdekes ügyességi, kreatív feladatok végrehajtása közben izgalmas versengés során mérik össze a szegedi iskolások a tudásukat. Idén június 7-én a Vadaspark adott otthont a rendezvénynek, amelyen iskolánk kis, de annál lelkesebb csapata is részt vett. Előzetes feladatként egy plakátot kellett készíteni, melyre a látogatók és a szurkolók szavazhattak. Ezen kívül számos izgalmas feladat várt a vetélkedőkre:

  • gyógynövények és fűszernövények felismerése
  • rekeszmászás
  • rönkemelés
  • akadálypálya
  • célbalövés csúzlival
  • állati lábnyom felismerés
  • állattartással kapcsolatos tesz -  illegális  vagy legális?
  • kullancsjáték Legyen ön is milliomos! játékban
  • állatsimogató (béka ;) - Kerima a mi hősünk)
  • elsősegélynyújtás szituációs játékkal
  • lajhármászás
  • puzzle kirakása, állatfelismerés, majd az állat jellemzőinek kiválasztása



A 21 középiskolás csapat közül az előkelő 8. helyen végeztünk. Gratulálunk!
A montázs Autocollage segítségével készült, amely sok egyéb hasznos programmal együtt ingyenesen letölthető a Microsoft Learning Suite részeként.

2012. május 31., csütörtök

GPS tesztelés - készülünk


Készülünk, bizony már nagyon készülünk. Az első lesz, nemcsak közösen, hanem  tényleg az első. Tele vagyunk kérdésekkel. Vajon minden simán megy majd? És ha nem? Mondjuk először mindenki bénázik egy kicsit. Mit vegyek fel? Jobbra vagy balra menjünk? Mikor indulunk már? És hova is tartunk? Kéne egy jel. Egy jel? Nekem is csak 3 van, kéne egy negyedik is.
Biztos ott kell nyomni? Már megint nem jó. Hm, mégis.
Közelít egy mugli,vajon mit akarhat? Valóban furcsán nézünk ki így hatan, a nyakunkban ezekkel.
Azt hitte, telefonokat árulunk, majd a gps válaszra egy jó tanáccsal szolgált: Inkább kérdezősködjenek!
Na szép. :) Mi mégsem fogadtuk meg a tanácsát és belevetettük magunkat a rengetegbe. Zárójelben jegyzem csak meg a gyengébb idegzetűek kedvéért, hogy ez esetünkben a szegedi körtöltést jelentette.
Elkezdtük, kipróbáltuk és megfertőződtünk. A városmajori bevetésen már tudtuk, ilyet nekünk is csinálnunk kell, s nem is kellett sokáig várnunk,tegnap megtettük az első lépést, bevetettük magunkat az ismeretlenbe. Gyorsan eltelt az  a bő egy óra, melynek eredménye 16 állomás és feladat, néhány elrejtett láda, egy saját kincskereső útvonal, s a muglik fura tekintete.  Az éles tesztelés még hátra van, de már megérte, hisz kicsit kimozdultunk, és természetesen remekül éreztük magunkat. Íme egy kis ízelítő, a GPS-ekért pedig ezer köszönet :D
Az első GPS-es kincsvadászatunk állomásai

2012. május 14., hétfő

Mi is mindig tanulunk


Mint már korábban is írtam róla, május 8-án került megrendezésre az e3 csapat első közös szervezésű témanapja. A csapat tagjai is részt vettek az e3 továbbképzéseken, s kedvet kaptak az ott tanultak kipróbálására. Íme az eredmény:

Ugye milyen jó lett Zsuzsi videója? :D
(Figyelmeztetés! A videó nyomokban e3 csapattagokat tartalmaz, megtekintés csak saját felelősségre!)
S íme a 2.0 verzió

2012. május 9., szerda

Eu nap - először


Először rendeztünk Európa napot (és egyben szervezőként debütált az e3 csapatunk), s azt hiszem, hogy remekül sikerült. Lássuk a részleteket. :)
Nyolc csapat, 11 állomás, változatos feladatok, rengeteg új ismeret, értékes nyeremények - mindez 3 óra alatt.
A menetlevél
Több funkciója is volt a mappaszerűen hajtogatott levélnek.
  • Ebben tárolták az európai országok neveit a csapatok, melyet minden állomáson szerezhettek helyes megfejtésekért.
  • Részletesen tartalmazta az állomásokat (Mely időpontban, hol és kivel lesz a feladat?)
  • Névre szólt - nem osztályelnevezések alapján azonosítottuk a gyerekeket, hanem volt saját csapatnevük (városok nevei).
  • Pontgyűjtőként és összesítőként is funkcionált.
A feladatok:
A változatosság és a széleskörű ismeretszerzés volt a cél, s mindezt persze érdekesen, játékos keretek között szerettük volna megvalósítani. Akkor lássuk is sorban őket.
Bónuszfeladat: országneves szókereső - már versenyen kívül, amíg előkészültünk az eredményhirdetéshez.
A fődíj: tiszteletjegyek a XIII. Szegedi Motorkiállításra :)
Végezetül álljon itt az eredmény:
1. Amszterdam (9.a és b osztály)
2. London (6.a osztály)
3. Athén (11. textil osztály)

2012. május 8., kedd

Európa, ma téged ünnepel a világ


Május 9.  Az Európai Unió életében egy igen fontos dátum, nem véletlenül ez a nap Európa napja.
Nem is kell jobb alkalom, hogy a mi e3 csapatunk is megkezdje a munkát. Az utolsó workshopok óta munkálkodott bennünk a gondolat, hogy témanapot szervezzünk. Persze számos projektnapot, témahetet tartottunk már, de ez az első, amit így, közösen. Nagyon izgatottak vagyunk :) Lesz Honfoglalás, akadálypálya, gasztro totó, vaktérkép, Uniós Kvíz, szuvenír-, népviselet- és himnusz felismerés, puzzle, rejtvény és még sok -sok más feladat. Mi már felkészültünk, s hamarosan részletesebben is beszámolok a történtekről.
Európa, holnap téged ünnepelünk!